Az Arany János Diákszövetség Egyesület (AJDE) 2011. szeptember 17-én tartotta rendes közgyűlését. A regisztráció az iskola Dr. Kovács Lajosról elnevezett tantermében, a gimnázium földszintjén 8 órától folyamatos volt. A munkát segítették: Bencsikné Szilágyi Zsuzsanna, Dr. Fülöp Tiborné, Váradi-Kusztos Györgyi, Suba Csaba és a 11. c osztály néhány diákja.
9 órától áhítaton vettek részt a megjelentek a református templomban, melyen Pete Violetta nagytiszteletű asszony, iskolánk 2005-ben végzett diákja szolgált. Az áhítatot követően az egyesület tagjai a templomkertben megkoszorúzták Arany János szobrát.
Suba Lajos igazgató, az egyesület titkára 10 órakor köszöntötte a megjelenteket, külön szeretettel a díszvendégeket: Pete Violetta lelkipásztort, Dr. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkárt és Borókai Gábor volt kormányszóvivőt, a Heti Válasz igazgató-főszerkesztőjét.
Az iskolai diákjai – Papp Zsófia 10.a osztályos tanuló (Vangelis: A Paradicsom meghódítása) és Túri Viktória, öregdiák (Elindultam szép hazámbul c. népdal) – rövid műsorral kedveskedtek a vendégeknek.
Ezt követően Suba Lajos titkár megnyitotta a közgyűlést. A jelenlévők meghallgatták az egykori növendékek bemutatkozó előadásait. Először Pete Violetta református lelkész, majd Dr. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és végül Dr. Borókai Gábor, volt kormányszóvivő, a Heti Válasz igazgató-főszerkesztője emlékezett az egykori iskolai évekre.
Pete Violettától megtudtuk, hogy jelenleg a Parokia.hu internetes oldal szerkesztője. Az ötlet még 2000-ben, egy médiakonferencián merült fel: kellene egy református oldal, ahol nemcsak az aktuális programokról adnak hírt, hanem lelki tartalommal is igyekeznének megtölteni azt. Violetta 2008 júliusától lett a Közösségi Magazin szerkesztője. A Magazin munkatársai egyetemisták, lelkészek, újságírók, egyetemi oktatók. Az eltelt idő alatt mintegy 800 cikk született, több mint 100 szerző tollából. A legérdekesebbeket összegyűjtve az Ennyi! c. válogatáskötetben jelentették meg. A könyv bemutatójára 2011. július 22-én került sor Tatán, a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón.
Dr. Czerván György 1973-77 között tanult a gimnáziumban, Nagy Lídia osztályában, angol tagozaton. Tősgyökeres tápiószentmártoniként – ma is ott él családjával – középiskolás éveit a diákotthonban töltötte, ahol Sarkadi Pista bécsi volt akkoriban az igazgató. A biztos angoltudás mellett a sport és a zene szeretete is itt alakult ki benne. Diplomáját a Közgazdaságtudományi Egyetem agár szakán szerezte meg. Falujába ment vissza dolgozni, ahol (1994-től) a helyi termelőszövetkezet elnöke is lett. Jelenleg a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozik. 1990-től társadalmi munkában Tápiószentmárton alpolgármestere. A Fidesz helyi szervezetének megalapítása is az ő nevéhez fűződik. 1998-tól országgyűlési képviselő. Amatőr zenészekből megalakította a Borvirág Szalonzenekart, amely jelenleg is nagy sikert arat fellépésein.
Dr. Borókai Gábor meghívott egykori diák is kollégista volt. Elsőként annak az örömének adott hangot, hogy a Diákszövetség léte, az éves találkozó a valódi közösségi együttlét iránti igényt igazolja. 1975-79 között járt a gimnáziumba Szabóné Irházi Zsuzsanna osztályába. Jogi diplomát szerzett, de mindig is az újságírás vonzotta. 1985-ben lett a Népsportnál gyakornok, majd újságíró. Később munkatársa lett az Új Magyarország és a Reform című lapoknak. 1998-2002 között a kormányszóvivő posztját töltötte be. 2002-től 2004-ig a Hír TV elnöke és vezérigazgatója. A tévénél történt tulajdonosváltás a munka végét jelentette. Ekkor – 2004. november 1-jén – állt a Heti Válasz élére, és támasztotta fel hosszú, kitartó munkával a lapot.
Az előadások után Suba Lajos, titkár javaslatot tett a napirendre:
- Beszámoló az eltelt év eseményeiről
- A Diákszövetség megüresedett ügyvezető elnöki tisztségének betöltése.
- Hozzászólások, javaslatok
- Ebéd a tornateremben
A Diákszövetség titkára szervezeti kérdésekről, valamint fontosabb eseményekről, programokról számolt be. A Diákszövetség taglétszáma jelenleg 118 fő. Az osztálytalálkozókon ismertetik az egyesület céljait, terveit. 2011-ben 26 osztály tartott találkozót. Két évfolyam együtt szervezte meg az (a, b, c, és d) osztályok egykori tanulóinak az összejövetelt. Egyre gyakoribb, hogy a végzett diákok szöveges és fényképes összefoglaló emlékezést készítenek az egykori iskolai évekről. A kiadványok az iskola könyvtárába kerülnek és kordokumentumként mutatják be a jelenlegi diákoknak az egykori iskolát. Az 50 éves érettségi találkozón résztvevőknek emléklapot adott át az iskola igazgatója.
A Diákszövetség titkára bejelentette, hogy 2010. október 10-én a Diákszövetség ügyvezető elnöke, Tatai István benyújtotta a lemondását, ezért helyére új vezetőt kell a közgyűlésnek választani. A titkár Dr. Borókai Gábor volt kormányszóvivőt, a Heti Válasz igazgató-főszerkesztőjét javasolta. A szavazáskor a tagok az egyesület ügyvezető elnökének Dr. Borókai Gábort megválasztották.
Tóth Tibor, a gimnázium nyugalmazott igazgatója bemutatta „A második nagy tanári kar” című kötetét, melyben az iskola egykori kiemelkedő pedagógusairól rajzolt portrét az 50-es évek közepétől a 70-es évek közepéig.
Ócsai Jolán, a Számvizsgáló Bizottság elnöke beszámolt a Diákszövetség pénzügyi helyzetéről. Az egyesület nyitó pénzkészlete 285.925 forint volt. Bevételek: 715.127 Ft, Kiadások: 92.127 Ft. A 2010. év december 31-i pénzkészlet 908.925 forint. Bejelentette, hogy a gazdálkodás megfelelt a törvényben előírt feltételeknek.
Az elnök köszönetet mondott a gimnázium tanárainak és diákjainak a Diákszövetségben kifejtett munkájukért. Szólt még arról, hogy a gimnázium és a Diákszövetség hogyan támogatja a hitélet, a tanulás terén kiemelkedő, valamint a szociálisan rászoruló diákokat. (SDG tábor, Talentum tábor.) Beszélt az idősebb tanárkollégákkal való kapcsolattartásról, és az elhunyt tanárok sírjának gondozásáról is. Egyperces felállással emlékeztek Szegedi Jánosné, Réfi Gizella történelem-földrajz szakos tanárra, aki év közben elhunyt. Ismertette a gimnázium öregdiákjai által létrehozott alapítványokat. Ezek a tehetséges, kiemelkedő eredményt elért tanulókat jutalmazzák, illetve a szociálisan rászorulókat segítik:
- Mezei Miklós Alapítványa (USA) 1 millió Ft. Évente 5-6 diák kap az idegen nyelvből vagy informatikából elért kiemelkedő eredményéért.
- A Sarkadi család Alapítványa 1 millió Ft. A jó magatartás, a jó tanulmányi eredmény és a szociális helyzet alapján egy kollégista és egy gimnáziumi tanuló kaphatja.
- Arany János Gimnáziumért Alapítvány. Az érettségi írásbelin 90% felett teljesítők tantárgyanként 10-10000 Ft-ot kapnak.
- Rácz Zsolt-díj (30000 Ft). Minden évben az a diák kapja, aki kiemelkedő eredményt ér el matematikából vagy fizikából és a sport terén.
- Az 1971-ben végzett IV. b osztály Alapítványa. Titkos szavazás alapján egy tanár és két 11. évfolyamos diák kapja. (A 11. évfolyam szavaz.)
Befejezésül az elnök megköszönte Jalsoviczky István és dr. Ábrahám Géza önzetlen anyagi támogatását, valamint a találkozók alkalmával átadott számos – az iskolai életből fennmaradt – ajándéktárgyat azoknak, akik szívükön viselik az iskolagyűjtemény gyarapítását.
A hozzászólásokat követően a megjelentek elfogadták a következő közgyűlés időpontját, mely 2012. szeptember 15-e, szombat lesz. A megjelentek ezután a gimnázium földszintjén lévő – egykori kis tornateremben – ének szaktanteremben elfogyasztották az ebédet. A termet idén kapta vissza a fenntartótól a gimnázium a középiskolai oktatás bővítéséhez. Az előző év közgyűlésének a képanyagát ezután is elkészítik a szervezők, és átadják majd az érdeklődő öregdiákoknak.



