Névadónk, Arany János

Névadónk, Arany János

Arany János, a magyar irodalom vitán felül egyik legnagyobb formátumú alkotója tizenkilencedik századi történelmünk talán legnehezebb szakaszában városunkban lelt menedéket. 1851-ben az egyházközség meghívására elfogadja a felajánlott gimnáziumi katedrát. Az ekkoriban szigorodó oktatási törvény szigorú előírásainak kevés iskola tud megfelelni. Ebben az ellenséges légkörben a kőrösi iskolavezetés a "minőségbe menekülés" stratégiája mellett dönt: tudósokból, európai színvonalú szakemberekből, akadémikusokból álló tanári kart verbuvál. A Bach-korszak magyarellenes és protestantizmus-ellenes légkörében Arany, császári körözés alatt álló Petőfi barátja, a volt nemzetőr nemcsak biztos megélhetést, nyugalmat, de művelt, tudós társaságot is lel Kőrösön.

Nem csoda, hogy az itt töltött kilenc év lesz élete legtermékenyebb alkotói korszaka. Így ír erről Gyulai Pál alapján Négyesy László a Pallas Nagy Lexikonában:

"A nagykőrösi katedrán 9 évet töltött. Ez időbe esik balladái nagy részének kelte; a Toldi-trilogia középső részével és az Etele-trilogiával való próbálkozások, néhány becses elméleti tanulmány írása, továbbá Toldi estéjé-nek (Pest 1854) és költeményei első gyüjteményének kiadása (Kisebb költemények, Pest 1856). Mint tanár tanszékének élve rendszeresebben kezdte tanulmányozni a magyar nyelvet és irodalmat, fel a középkori emlékekig, ami nyomot hagyott mind nyelvén, mind költészetén.
A világirodalom nagy eposzait is ujra olvasgatta; Tassoból, Dantéból, Ariostoból némi töredékeket is fordított. Elkezdte Zrinyi Szigeti veszedelmét nyelvi és verselési tekintetben a mai izléshez alkalmazni; pár éneket el is készített, de nem adta ki. Mindez előkészület volt epikai alkotásaihoz, mert élte céljaiul a Toldi-trilogia bevégzését s a hun-magyar mondakör trilogiájának megirását tűzte ki, s amint alanyi fölindulásai szüntek, koronkint mindkettőhöz hozzáfogott; de ismét abbahagyta. A Toldi középső részének meséjével elégedetlen volt, a másikból a Csaba-mondát dolgozta fel nibelungi versszakokban, de abba sem nyugodott belé s félbehagyta, csak a Keveháza epizódot adta ki a Szikszói Enyhlapokban (Pest 1853). Mivel ekkép epikai tervei némileg megfeneklettek, lirai ömledezésekbe merülni pedig nem akart, a balladára adta magát, e vegyes jellemü műfajra, mely az epikai líra és a dráma elemeit egyesíti bizonyos módon. E műfajt, mely a mult század vége óta a modern nemzetek irodalmában az illető nemzetek népköltése alapján mindenütt megalakult, a mi költőink is művelték már Kölcsey és Kisfaludy Károly óta; de nem saját népballadáink nyomán, melyeket nem is ismertek, hanem a német műköltészet után. Arany a magyar népballadához fordult, eltanulta jellemét, szerkezetét és hangját s elemeit megnemesítve, megalkotta a magyar jellemü irodalmi balladát. E nemü költeményei nagyobbrészt az 50-es évek derekán keletkeztek. Annak a beható tanulmánynak, melyet művészete minden oldalára fordított, köszönhető két verstechnikai becses tanulmánya is: Valami az asszonánczról (Uj Magyar Muzeum 1854) és A magyar nemzeti vers. idomról (Nagykőrösi ref. főgimnázium tudósítványa 1856 és Uj Magyar Muzeum 1857). Ez utóbbi értekezésben a magyar ritmus szabályait tisztázza a gyakorlati verselés céljaira s itt kifejtett elveit verselésében maga alkalmazza is."

Nagykőrös tehát a tisztes megélhetés, a tudós felkészülés, a költői kibontakozás lehetőségét adta Aranynak.
Arany pedig az otthonról, Szalontáról, valamint a debreceni kollégiumból hozott mély, kálvinista hitével, erkölcsisége révén segített a gimnáziumnak, sőt, a városnak is felmutatni e sötét évtizedben a magyar hagyomány erejét, gazdagságát, világszínvonalú értékeit.

Keresztyéni szeretettel és példás alapossággal végzett oktatói, nevelői munkája ma is példaként áll munkatársaink, de az egész magyar oktatásügy előtt is.