„Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!”

Harmadjára indította útnak nagyszabású középiskolai vetélkedőjét az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és a Nemzeti Választási Iroda. A „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” elnevezésű verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai demokratikus intézmények, kiemelten a választások jelentőségét. 2019-ben nemcsak önkormányzati, de európai parlamenti választások is lesznek Magyarországon, így az idei verseny témakörei a nemzetközi szervezetek, az Európai Unió intézményei, köztük is főként az Európai Parlamenttel kapcsolatos tudnivalók köré csoportosulnak.
A vetélkedő három fordulóból állt, melynek az országos döntőjében 12 csapat közül iskolánk tanulói a 9. helyen végeztek.
A csapat tagjai: Rátóti Laura, Szűcs Enikő (12.c), Kiss Angelika (12.b) és Jákó Patrik (12.b)
Felkészítő tanárok: Oszlánczi Andrea, Kocsis Szilvia, Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kis Tímea
Gratulálunk a csapatnak, nagyon büszkék vagyunk Rátok!