Valencia

Az Arany János Református Gimnázium sikeresen pályázott a Tempus Közalapítvány Erasmus+  rövid futamidejű köznevelési mobilitás programban. Ennek keretében 11 diák és két pedagógus Valenciában töltött 11 napot 2024. május 25-től június 4-ig. A Spanyolországban töltött idő alatt programok sokasága segítette a pályázati célkitűzések megvalósítását. Ezek a következők voltak: a környezettudatosság, fenntarthatóság, digitális és nyelvi kompetenciák fejlesztése, nemzetközi kapcsolatépítés és iskolánk nemzetköziesítése. A programok egy részét a kapcsolattartónk, az Universal Mobility biztosította, a többit pedig mi, tanárok szerveztük a szabadidő tartalmas eltöltéséhez. A hétköznapokon a helyi iskolában, a Colegio Concha Espina nevű intézményben szereztünk ismereteket és tapasztalatokat a spanyol oktatásról, valamint ismerkedtünk az ottani diákokkal, tanárokkal.

A diákok minden nap rögzítették élményeiket, meglátásaikat. A gimnázium közösségi oldalaira képekkel együtt eljuttattuk az összefoglalóinkat. Az iskolában töltött tanítási órák során az első napon már meglepetésként ért minket az a fajta kötetlenség és zajosabb munkaforma, ami eltér az itthon megszokottól. Több olyan tantárgyat tanítanak, amelyek gyakorlatiasabb tudást közvetítenek, és minden órán általános a projektmódszer alkalmazása. A magyar diákok könnyen és örömmel kapcsolódtak be az órai munkába. A spanyol diákok nagyon nyitottak, barátságosak voltak, a szünetekben is keresték a magyar fiatalok társaságát, és a napok alatt már ismerősként üdvözölték egymást. Ebben az iskolában a tanulók nem használhatták a mobiltelefonjaikat, az órákon viszont tankönyvek nélkül, laptopokkal dolgoztak. A hosszabb, 25 perces szünet után negyed órás úgynevezett lectura – olvasás következett. Ekkor mindenki elővette a saját regényét – a tanárok is -, és egy néma olvasásos, lecsendesítő időszak következett. Az iskolai délelőttök során diákjaink bátran használták az angol nyelvet. Nagy élmény volt, amikor az iskola igazgatója, aki testnevelő, egy régi valenciai labdajátékot mutatott meg nekünk- la pelota -, és a két nemzet diákjai együtt játszottak a megismert szabályok szerint.

Hétvégenként és a hétköznapok iskolán kívüli idejében igyekeztünk a várost, a helyi szokásokat, ételeket minél jobban megismerni. A modern városrészben megnéztük a Tudományok Múzeumát, az Oceanográfic nevű komplexumot, ahol a hatalmas akváriumok mellett delfinshowt is láttunk. Lenyűgöző élmény volt a platetáriumhoz hasonló épületben, a Hemisfericben megtekintett természetfilm is, melynek során ismét bővíthették a diákok az angol nyelvtudásukat. Hosszú órákat töltöttünk a Bioparc nevű állatkertben, és sokat sétáltunk a történelmi városrészben. A városháza épületében gyönyörű installáció hirdette, hogy Valencia 2024-ben Európa zöld fővárosa. Azt tapasztaltuk, a spanyolok nagy odafigyeléssel takarítják az utcákat, tereket, és mindenhol szelektív hulladékgyűjtőkkel találkoztunk. Nagyon sokan használják a környezettudatos közlekedési eszközöket. A kiválóan kiépített kerékpárhálózatot ki is próbáltuk: bérelt biciklikkel 20 km-t tekertünk. Ennek egy részét a városon keresztül tettük meg, a másik részét pedig a tengerparton. Sokszor vettük igénybe a tömegközlekedést is: metróval és autóbusszal utaztunk a távolabbi helyekre. A tengerpart, ahol  néhányszor strandoltunk, 45 percre volt a szállásunktól autóbusszal.

Természetesen a spanyol konyhára, a spanyol ételekre is kíváncsiak voltunk. Az ételszállítónk is figyelt arra, hogy ebből minél többet helyi specialitást kapjunk a kint töltött idő alatt. Így ettünk chorizo nevű kolbászféleséget paradicsomos mártással, paella de marisco nevű rizses ételt tenger gyümölcseivel, torilla de patatas nevű krumplis omlettet. Az utolsó ebédünk valenciai paella volt, amelynek a rizs mellett a nyúl, csirke és zöldség az alapanyaga. Nem maradt el a churros sem, egy Valor csokizóban kóstoltuk meg az édességet. A piacon pedig különleges gyümölcsöket, ízletes sonkákat és olivabogyókat kóstolhattunk.

Programokban és élményekben gazdag csodálatos 11 napot töltöttünk együtt Valenciában.

Onhauszné Godó Benita
Szrapkóné Ferencz Orsolya