2020/2021

Határtalan határok

 

A Határtalanul Program keretében október 6-10-ig a 12. B osztály Erdélyben járt. Ez idő alatt a szászrégeni Petru Maior Kollégiummal megerősítésre került a több évre visszanyúló testvériskolai kapcsolat. Az öt nap során a csoport bejárta a Mezőséget és Székelyföldet. Az első nap késő délután érkezve Szászrégenbe az október 6-i megemlékező műsoron vehettek részt, ahol a helyi Csim-Bumm Ifjúsági Színjátszócsoport és a Járom néptáncegyüttes fergeteges előadását tekinthették meg. Másnap Szászrégen belvárosában tettek sétát F. Nagy Attila tanárúr vezetésével, onnan Marosvásárhelyre, délután pedig a marosvécsi Kemény-kastélyban juthattak el, ahol az Erdélyi Helikon tartotta gyűléseit és kertjében Wass Albert erdélyi magyar író sírja van. Az este folyamán táncházon vehettek részt, amelyet a Járom néptánccsoport vezetője Simon Szabolcs vezetett. Másnap Székelyföld felé vették az irányt először a Parajdi Sóbányát tekintették meg. A következő állomás a Csíksomlyói kegytemplom volt, ami után az Ezeréves határhoz mentek Gyimesbükk szomszédságába, késő délután a Gyimesi Skanzenben fejezték be az aznapi programokat. Az utolsó két éjszakát Szentegyházán egy nagyon családias székely panzióban töltötték. A következő napot Nyerges-tetőn kezdték, ami a 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi színhelyeként ismert, ahol Nyilas Antónia előadásában Kányádi Sándor versét hallgatták meg. A délután folyamán a gelencei római katolikus templomot tekintették meg, amely eredeti XIII. századi freskókkal díszített. Ezután az Olt folyó menti Tusnádfürdőn tettek egy túrát a Csukás-tó körül, majd a mofettához és az Apor- és Mikes-forrásokhoz, ahol a borvízzel ismerkedtek meg. A két nap során a Petru Maior Kollégium 10. osztálya látta vendégül a csoportunkat. Köszönjük a felejthetetlen élményeket Kiss Andornak, aki szervezte az erdélyi programokat, Gorbai Maria Melinda aligazgató asszonynak, aki nagy vendégszeretetével fogadta az osztályt. Nagy Zsuzsa osztályfőnöknek és Crisan Martha-nak, akik kísérték a csoportot Székelyföldön. Köszönjük a lehetőséget és a szervező munkát Kocsis Szilvia osztályfőnöknek és Marton Balázs tanárúrnak.